Röviden ami 2014-ben történt.. :)

Az ember életében történhetnek olyan dolgok ami után azt gondoljuk ennél már nem lehet rosszabb..
De lehet..épp ezért nem szabad soha eggyetlen percre sem feladni és mérhetetlenül erősnek kell maradni mindig..Senki nem mondja hogy könnyű, mert nem az..De mindig vannak olyanok akiknek igenis számítunk és fontosak nekünk..ezért ha magunkért nem is de értük ki kell tartani..
Romba dőlhet minden, de nem szabad elfelejteni, hogy mindig van miért felállni és tovább menni..
De ha már az év végi összefoglaló bejegyzésnél tartok. megint el telt egy év..
és hogy mi is történt..?
Sírtam..rengeteget..kis híján összedőlt a világ körülöttem..de a dolgok mindig helyre jönnek nem?
Ott marad a szívünkön és a lelkünkön a számtalan heg emlékeztetőül..de az élet megy tovább..nincs mit tenni..vagy elfogadjuk és igyekszünk tovább lépni vagy élhetünk a múltban de az sehová sem vezet..
De természetesen történtek jó dolgok is..nevettem, tomboltam, csináltam őrültségeket..mert nem is én lennék ha nem így lenne..
Voltam kétségbeesett, összetört, szomorú..de megtudtam kik állnak igazán mellettem amikor szükség van rájuk..
Voltam bátor és erős mikor kellett és hittem, hiszek és hinni is fogok önmagamban hogy képes vagyok kibírni bármit ami jön..remélem így is lesz..
Csalódtam ismét..elégszer..hogy is maradhatna ki a sorból..és volt gyakran mikor haragszom a világra napot tartottam..:)
Volt, hogy küzdöttem feleslegesen és volt, hogy taszítottam el olyanokat magam mellől akiket nem kellett volna..Érkeztek új emberek az életembe és hagytam elsétálni olyanokat akiket nem is bánok..
Eltávolodtam A legjobb barátnőmtől egy lányos butaság miatt úgy, hogy nem sokkal utána rájöttünk, hogy nem is vagyunk képesek egymást elveszíteni..:)
Ismét rájöttem mennyire becsülni kell a kis dolgokat, mert tényleg ezekből lesznek később a nagy dolgok.. és mennyire becsülni kell azokat akik mellettünk állnak bármi van..:)
Elkövettem többször ugyanazokat a hibákat mint régen plusz még ezer másik újat..de hát ezekből tanulunk nem? :)
És ISMÉT csak Vártam rá..sokat.. még mindig szem előtt tartva az ígéretét..
Ezúttal meg is érkezett, de épp csak annyi időre hogy biztosítson róla igenis megéri várni és nem kell már sokat ♥
és hogy továbbra is várni fogok-e? biztosan :)
Változtam..sokat..fogok is még..de azt mindenkinek kell :)
És hogy mi lesz jövőre? Azt senki sem tudja..:)

De..

 Nagyon Boldog Új Évet Kívánok Minden Kedves Olvasómnak És Köszönöm Hogy Olvastatok És Velem
Voltatok És Ez Jövőre Is Legyen Így..♥

2015 Gyere Várunk És Bízunk Benned Hogy Sok Jót Hozol Magaddal..:)

Mi lett volna, ha..

Sajnos az élet jó erősen a fejembe verte, hogy nem kívánságműsor vagy döntés kérdése hogy kinek meddig lesz szerepe az életünkben.. Ahogy azt is, hogy nem szabad magától értetődőnek venni hogy valaki mellettünk van, mert lehet hogy olyan gyorsan kilép az életünkből tetszik vagy sem, hogy arra sem lesz időnk hogy azt mondjuk neki: kérlek, ne hagyj el.. Hogy arra sem lesz  sem idő, sem lehetőség hogy elbúcsúzzunk.. hogy mondhassunk bármit is.. hogy utoljára megöleljük.. Talán fogalmunk sem lesz róla hogy ez az utolsó, hogy most látjuk utoljára, most beszélünk hozzá utoljára, most érinthetjük utoljára és aztán soha többé.. és később jön a felismerés hogy ha tudtuk volna, ha csak sejtésünk lett volna, mennyivel máshogy szólunk hozzá, mennyivel szorosabban öleljük meg, mennyivel máshogy csináltunk volna mindent.. és ez a hihetetlen ijesztő az életben, hogy sosem tudhatjuk mi jön..és sokszor azt sem hogy mi miért történt pont úgy ahogy.. sosem tudhatjuk mi jár a másik fejében.. hiába ígérte annyiszor hogy örökre mellettünk lesz vagy sosem hagy el, néha csak annyi marad, hogy bele kell törődnünk abba hogy mégsem alakult úgy ahogy szerettük volna.. aztán láthatjuk az utcán ahogy elsétál mellettünk úgy, mintha semmi sem történt volna.. mintha köze sem lett volna soha hozzánk soha..mintha idegenek lennénk.. és az egyetlen ami az ellenkezőjét bizonyítja az a fájdalom és a harag idegesítő egyvelege bennünk.. Láthatjuk akár nap mint nap, vagy akár soha többé.. Utálhatjuk, gyűlölhetjük, szerethetjük a legkétségbeesetten, hagyhatjuk hogy darabokra szedjen a fájdalom és a csalódottság.. Hibáztathatjuk magunkat vagy másokat.. Aztán simán engedhetjük hogy idővel elmúljon..Úgysem mi döntünk az egészről..  Úgyhogy csak hagyjuk hogy belépjenek az emberek az életünkbe..adjunk nekik annyit magunkból amennyit megérdemelnek, szeressünk, harcoljunk, élvezzük míg ott van, míg velünk van.. és teljesen mindegy mennyire megszokott a jelenléte vagy hogy láthatjuk minden nap, de mindig viselkedjünk vele úgy, és  búcsúzzunk el minden szétváláskor úgy, ha csak pár óráról van szó akkor is, hogy ha neadjIsten akkor látjuk utoljára, ne érezzük később hogy valamit kihagytunk és máshogy csináltunk volna..mert iszonyú hosszú időn át nyomot tud hagyni bennünk az a fránya mi lett volna, ha..

                                                                                                                                            
                                                                                                                                    Tündérke♥

Minden fejben dől el nem igaz?

Csak bámulom az üres felületet és egyszerűen nem jönnek a szavak, a mondatok. Nem tudom megfogalmazni azt, ami épp bennem tombol.Talán igazán sosem tudtam. Az akarat mindig megvan és megvolt, hogy ki írjam magamból azt ami fáj, de általában csak olyan dolgok születtek az írásaimból amik nem arról szóltak mint valójában szerettem volna.. de talán nem is tudom mi fáj igazán. Talán nem is akarok szembenézni vele, vagy inkább nem vagyok biztos benne hogy menne. Túl sok olyat átéltem már amit senkinek nem kívánnék, de mégis sokszor úgy érzem hogy még így is rengeteg dolog van amiért iszonyú hálásnak kell lennem.. Csak egyszerűen a fenébe is nagyon nehéz. Nehéz önmagunknak lennünk egy olyan világban amely folyton megtépázza az önbecsülésünket, közben ha belegondolunk talán mi csináljuk saját magunknak.. Igenis nehéz boldognak ennyi rossz és borzalmas dolog között ami a világban van. Sok minden fáj, sok mindenért aggódok, rengeteget, és nem tudom meg tudok-e szabadulni ezektől a dolgoktól valaha. Pedig szeretnék.. Annyira de annyira szeretnék normális nyugodt 20 éves lenni.. de van ilyen egyáltalán? van olyan ember a világon akinek nincs semmi gondja? Biztosan nincs. Mindannyiunkat nyomaszt valami. Csak szeretnék olyan erős lenni, mint amilyennek hiszem magam, vagy inkább amilyennek hiszem hogy lennem kéne. Mérhetetlenül tudom sajnálni magam a dolgok miatt, és sokszor bele sem gondolok hogy másnak ezerszer nagyobb problémái vannak. Csak egyszerűen könnyebb sajnálkozni mint tenni ellene hogy ne így legyen.Könnyebb azon keseregni hogy milyen rossz, mint meg erőltetni magam és keresni valami megoldást.
Csak sokszor tényleg úgy érzem hogy nem vagyok elég erős, és talán valamiért nem is akarok..Talán csak mert így könnyebb. De, felismerni ezeket az első lépés, és ha másnak megy, akkor nekem is..
Minden fejben dől el nem igaz? 

                                                                                                                   
                                                                                                                       Tündérke♥

Kereslek..

Még mindig kereslek.. A felkelő nap sugaraiban, egy könnycseppben, egy ismerős dalban, egy mondatban az égen fénylő csillagokban..
De van, hogy már nem talállak.. Szép lassan eltűnsz, mint a reggeli pára az ablaküvegről..
Nem simogat már kezed, és szemed sem néz rám úgy  mint rég.. Már nem vagy itt velem, csak az emléked ami kitörölhetetlenül belém égette magát, és ott van bennem mint egy heg, melyet aztán már örökké hordozunk.. Cipelem a hiányoddal együtt ami szívemre nehezedik nap mint nap minden percben, bizonyítva azt, hogy nélküled már semmi sem lesz a régi.. De mégis az egyetlen dolog, ami emlékeztet a csodára ami egyszer az enyém lehetett..
Már nem talállak, eltűntél a mosolygós reggelekkel együtt.. Szorítom magamhoz a múltat.. A múltat, ami nélkül te sem létezel..
Könnyes szemmel, sikítva követellek vissza, mert nélküled minden perc fáj, de a hangomat elnyeli a köztünk húzódó távolság.. A hiányod egyre kisebb és kisebb darabokra szed szét.. Mert minden nap küzdelem mikor nem vagy itt.. Minden nap csak kereslek, de már nem talállak.. Minden nap várlak, hiába tudom, hogy nem jössz már..Ott vagy az emlékekben, a napokban, a hetekben, és a szívemben, ami mindig csak téged vár..

                                                                                   Tündérke♥

Tedd meg, mert megteheted..

Pontosan tudod, hogy pont ott és pont akkor vége van..
Pontosan érzed mikor kell bezárnod azt az ajtót kettőtök között és a lehető legmesszebbre elhajítani a kulcsát..
Rájössz, hogy nem kell okokat keresned vagy válaszokat. Csak érzed, döntesz és lezárod.
Anélkül, hogy el kéne gondolkoznod rajta egy percig is. Csak mert tudod hogy úgy kell lennie, tudod jól, hogy nincs tovább, hogy nincs értelme.. Anélkül, hogy bárki megkérdőjelezhetné. Mert elég volt.
Aztán már csak bíznod kell, bíznod magadban, a döntésedben, az életben. Abban, hogy nem tévedsz, hogy nem tévedhetsz.
Mert elég mások képmutatásából, a félrevezetésekből, a hazugságokból, az árulásokból, a bántásokból, na meg a kudarcokból. Abból, hogy olyanokra vesztegeted el az idődet akik meg sem érdemlik.
Ezekre senkinek nincs szüksége.. mikor ezt felismered, rájössz hogy ez nem mehet így tovább. Mert betelt a pohár, mert csak hátráltatnak, mert bánt az egész..
Ott kell hagynod ezeket a dolgokat és nem hátranézni többé. Saját magadért.
Hogy újra kezdesz-e mindent vagy a sarkadra állsz és azt mondod hogy folytatod de igenis változtatsz, az már a te döntésed. Csak tedd meg, mert képes vagy rá.. Tedd meg, mert miért ne? Tedd meg, mert megteheted.

                                                                                                                               Tündérke♥

Mert sosincs rossz út..

Mindig keressük az okokat hogy miért is tegyünk meg valamit..
Keressük a motivációt, hogy legyen értelme a tetteinknek..
Pedig minden bennünk van, ott kéne keresni.. Saját magad vagy az ok, azért csináld, mert Te azt akarod, az már édes mindegy hogy miért..
Mindig kitisztul az út, amin rálépsz és elindulsz rajta. A dolgok értelmet fognak nyerni, és onnantól azt sem fogod érteni miért vaciláltál az egészen annyit egyáltalán.. Tudni fogsz minden miértet és hogyant.
Mert arra fogsz indulni amerre menned kell, mert sosincs rossz út. Minden út a te utad attól fogva hogy kiválasztod, így hát alakítsd úgy, hogy neked jó legyen..
Épp ezért hinned kell magadban mert nem tehetsz mást.. Csak rajtad múlik mit hozol ki belőle, és meddig jutsz el..
Nem egyszerű szembe nézni a benned tomboló kétségekkel és félelemmel, de ha nagyon akarod menni fog, és ha megy, utána már minden a Tiéd..

*H

Vissza a valóságba..

Az eső folyton csak esik, és a könnyeim vele hullnak.
Már nem vagy itt, csak az emléked, ami ott ül az ablakban és rólad mesél.. Ennyi maradt. Én meg csak vagyok, a letépett szárnyaimmal és a darabokra tört szívemmel. Mintha arra ítéltek volna, hogy minden percben azt érezzem, nélküled már nem lesz többé teljes a világom. Talán mi is azok közé tartozunk, mikor nincs egyik a másik nélkül, és még csak belegondolni is félek, mennyire igaz ez valójában.. Annyiszor kértelek volna hogy maradj, de tudtam nem tarthatlak vissza ha te nem akarod..
Harcolhatnék a sorssal csakis érted, és szaladhatnék veled a világ elől ha arra kérnél. Sosem kértelek az élettől, mégis kaptalak anélkül hogy tudtam volna miért.. Csak betoppantál és értelmet adtál a dolgoknak mintha mi sem lenne egyszerűbb. Imádtam hogy vagy, hogy velem vagy, és már-már néha úgy éreztem darabjaimra hullanék nélküled.. aztán mentél, mikor még arra sem álltam készen, hogy csak megpróbálhassak meglenni nélküled. Most meg, mintha levegőért kapkodnék és tudnám, hogy az egyetlen ami segíthet az a te kezed, ami lenyúlhat értem a mélybe és kihúzhat a kétségbeesésből. Mert még mindig az érintésed a bőrömön az egyetlen, ami újra és újra megment.. ♥

                                                                                                                 Tündérke♥

Egyszer fent, egyszer lent..

Mostanában igencsak úgy vagyok dolgokkal, hogy ha nem beszélek róluk akkor meg sem történtek, ha nem veszek róluk tudomás akkor nem is léteznek. Persze tudom én hogy ez totális butaság és értelme sincs sok, de miért ne ha így könnyebb? Nem tudom lehetséges hogy ez valami olyan védem saját magam tudat alatt dolog. De nincs is ezzel semmi baj, csak hogy előbb-utóbb szembe kell néznünk a dolgokkal tetszik vagy sem.Csak hát nehéz beletörődni a történtekbe és elfogadni hogy semmi sem lesz már ugyan olyan.. Na és igen, ez az elfogadás még egy szemét ügy..Miért kéne bármit is elfogadnunk? Ki írja elő? Miért törvényszerű hogy nekünk attól jobb lesz? Nem értem.. De nézzük azt hogy nem lehetünk minden percben tökéletesen boldogok, mert ha a végén hozzá szoknánk, gyorsan elvesztené a varázsát az egész és cseppet sem értékelnénk.. Nem mondom hogy a boldogtalanság jó dolog, mert nyilvánvalóan nem az, inkább csak meg kéne találnunk a kettő közötti középutat, hogy tudjunk örülni a jónak de nem azért mert folyamatosan csak a rosszat kapjuk.. Csak hogy az ritka.. mert van az a hülye egyszer fent, egyszer lent duma, ami sajnos eléggé igaz is.. mert gondoljunk csak bele ha épp nem vagyunk sem boldogtalanok sem boldogok, akkor csak úgy vagyunk, semlegesen.. és ez a semlegesség máris el szomorítja a legtöbb embert mert középen lenni nem jelenti azt hogy boldogok vagyunk.. hiába nincs épp semmi rossz, mégis arra billentjük a mérleget, a boldogtalanság felé éppen a boldogság hiánya miatt.. de ennyi erővel billenthetnénk a másik irányba is nem? billenthetnénk a boldogság felé is éppen a boldogtalanság hiánya miatt is nem? franc se tudja.. csak írom egyik szót a másik után mert annyi érzés kavarog bennem hogy talán képtelen lennék megfogalmazni amit érzek..ezért csak írok.. csak elképzelésem van miről, talán nem is összefüggő, de talán épp így a jó, talán épp ettől olyan amilyen én. Én is végtelenül bonyolult vagyok.. de ez van. Szeretek ilyen lenni. Tehát beszélek dolgokról vagy sem, tudomást veszek-e róluk vagy sem, mindegy..mert attól még vannak.. és szerintem totál nyugodtan kivárják míg készen állok majd arra, hogy velük foglalkozzak..

Millió puszi annak, aki ki tudott igazodni rajta, és persze annak is aki nem :))
                                                                                                                 
                                                                                                                       Tündérke♥

Tőlem Neked♥

Köszönöm a mosolyokat, amiktől annyiszor boldogabb lettem.
Köszönöm hogy megtanítottad, mit jelent igazán szeretni.
Köszönöm hogy megmutattad nekem, milyen mikor annyira fontos valaki, hogy bármire képes lennél érte.
Hogy milyen is az, amikor a másik boldogságát helyezzük a sajátunk elé.
Milyen mikor olyannyira egyek vagytok, hogy ha neki valami fáj, azt te is ugyan úgy érzed.
Köszönöm, hogy szerethettelek, és hogy fontosnak tartottál..
Hogy mellettem voltál, és melletted lehettem.
Köszönöm a boldogságot és a nyugalmat amit minden egyes percben éreztem mikor veled voltam.
Köszönöm hogy vigasztaltál, és fogtad a kezem ha kellett.
Köszönöm a bizalmadat, és hogy beengedtél az életedbe.
Ahogy azt is, hogy nem hagytad hogy kilépjek belőle..
Köszönöm a kitartásod és a türelmed hozzám.
Köszönöm a szereteted.. 
Köszönöm az erőt, amit adtál és amire te mutattál rá hogy igenis ott van bennem.
Köszönöm a megértésed.. Köszönöm hogy elfogadtál ahogy vagyok.
Ez itt nem búcsú és nem is a vége.. csupán..
Köszönöm Hogy Tökéletes Voltál.. ♥

T♥

                                                                                                                  Tündérke♥

A híres bizalom nevű valami..

Azt hiszed ismered, aztán olyan dolgot tesz, hogy fogalmad sincs hova tedd az egészet. Olyat, ami rá nem jellemző.. Egy pillanat alatt minden megdől, a bizalom, a hitelesség.. Rájössz, hogy beengedted ezt a személyt az életedbe, őszinte voltál, és lehet hogy ő végig csak játszott.. Nem tudod mit gondolj, keresed az ésszerű magyarázatot, hogy az, akiben bíztál, talán végig nem önmaga volt, de mégis miért?  Talán hiba volt bízni benne igen, talán hiba volt az egész.. de honnan tudhattad volna? és nem érted. Annyira bonyolult.
Aztán visszagondolsz, voltak-e jelek, árulkodó mozdulatok, mondatok.. valami, amiből észre kellett volna venned, amiből tudhattad volna hogy ez lesz.. Kiszolgáltatottnak érzed magad, dühösnek, tanácstalannak, elárultnak.. csak mert azt hitted fontos vagy, és kiderült az ellenkezője.. és megint jön a kérdés: vajon hol rontottad el? de héé! te rontottad el egyáltalán?
Egy biztos, ez szemét dolog.. Szemét dolog eljátszani ezt valakivel, majd tényleges magyarázat nélkül lelépni..
Talán tényleg igaz amit annyiszor mondogatok mindenkinek, és amit nekem is egy figyelemreméltó fiatalember mondott mindig egyszer régen, mégpedig hogy: Ne bízz senkiben, csak saját magadban.
Csak hogy ez valahogy sosem sikerül.. Valahogy mintha belénk lenne programozva, hogy bízni másokban igenis szabad, csak hogy a de azért légy nagyon óvatos részét valahogy kihagyták az egészből.. Arról egy szó sincs hogy sérülhetünk, hogy milyenek az emberek.. Vagy talán ott van, csak valahol az alján az apróbetűs résznél, ami talán senkit sem érdekel, és talán direkt, mert így van mire fogni az egészet ha valami rosszul alakul..

                                                                                                                            
                                                                                                                                     Tündérke♥

Soha ne felejts el felállni..

Van, hogy bizonyos dolgokat és embereket el kell engedned az életedből, ami nehéz és fájdalmas lehet..
Van, hogy fogalmad sincs mit kéne tenned és hogyan tovább, de csak haladnod kell és idővel minden világos lesz.. Megérted a miérteket és válaszokat kapsz a hogyanokra..

Megérted miért fájt pont az, pont ott, pont annyira.. megérted hogy egy igaznak hitt barát miért felejtett el és állt tovább csak úgy, egyetlen szó nélkül, mikor azt hitted ennél többet ér a kapcsolatotok.. és megérted hogy miért kell az ilyeneket elengedni anélkül hogy fájna.. talán nincs már szükségetek egymásra.. másfelé vezet az utatok. Ami nem feltétlen rossz, csak lehet épp ijesztő.. Sokan félnek a változástól mert azt hiszik a változás rossz.. De ez nem így van.. a változás mindig újat hoz. Ez a dolga. Új ajtókat nyit meg, új utakat mutat.. Nekünk pedig csupán mernünk kell bízni a sorsunkban és abban, hogy minden út a mi utunk lehet, de csak akkor ha saját magunknak alakítjuk olyanná amilyenen járni szeretnénk. Amilyet elképzeltünk magunknak. Amilyenen végig tudunk menni még sok küzdelem és akadály árán is..
Igaz, nem lesz már ott hogy kisírhasd a vállán magad ha úgy érzed gyenge vagy.. De egy ilyen barát ne is kelljen inkább.. Ha magadra hagy, hagyjon csak.. Menjen.. Fogja ő még ezt bánni.. Hiányozni fogsz neki..
Nem mondom hogy könnyű lesz.. mert semmi sem könnyű.. De ha eljutsz odáig, ha azon az úton leszel, a te utadon, rá fogsz jönni, hogy totálisan megérte.. Ott nem lesznek már melletted hamis barátok, oda nem követnek a kudarcok, ott önmagad lehetsz, és ott lesznek melletted azok is akik épp ezért szeretnek..
Elveszthetsz milliónyi csatát.. csalódhatsz, eleshetsz, küzdhetsz.. csak egy a fontos, soha ne felejts el felállni.. :)

                                                                                                                     Tündérke♥

Boldogság? pff.. miaz?

Nem vagyok boldog.. Úgy érzem, hogy talán már azt sem tudom mi az..
Igen, vannak akik szeretnek, fontosak, és akiket én is nagyon szeretek és fogalmam sincs mi lenne velem nélkülük... de valami akkor sincs a helyén.. vagy én nem vagyok a helyemen..
Egyszerűen nem tudok már örülni az élet kis szépségeinek, a tavaszi napsütésnek, a jóidőnek vagy társainak..
Talán üres vagyok. Valóban, mintha totálisan üres lennék..
Nem azt mondom hogy depizek és nincs értelme élni.. mert természetesen van.. Van miért és van kikért.. Szeretek élni.. Ajándékba kaptam az életemet hogy kezdjek vele valamit.. és azt véghez is viszem..
Csupán most elvesztem egy kicsit.. Elveszett vagyok, és fogalmam sincs mikor találom meg újra önmagam..
Nem tudok semmit, és azt sem tudom hogy honnan kéne tudnom..
Nem tudom túltenni magam a dolgokon.. a sérelmeimen, a hibáimon, a veszteségeimen, a szomorúságon..
Nem érzem elég erősnek magam ahhoz hogy túltegyem.. Nem megy a felejtés.. Nem akarok felejteni..
Néha talán jobb a dolgokat hagyni, hagy oldódjanak meg maguktól.. vagy ne.. hagy múljanak csak el úgy, és homályosodjanak el az emlékezetünkben.. Ez rendben is van.. Mindennek megvan a maga ideje és a módja..
Csak hogy engem a 'mikor?' kérdés foglalkoztatott mindig is jobban...ahogy most is.
Igen, idővel könnyebb lesz.. Elmúlik majd a fájdalom.. Minden rendben lesz.. oké, de mikor?
mikor fogom úgy érezni hogy kimondhassam: 'igenis, rohadtul boldog vagyok'?
Ez most nem nyavajgás.. nem vagyok az a fajta.. 
Csupán nehéz az újrakezdés.. minden kezdet nehéz..
Hiába vagyok erős és talpraesett, hiába éltem át olyanokat amit senkinek nem kívánnék, hiába állok talpra mindig és megyek tovább.. hiába bírok ki mindent..
Most szeretnék kicsit én lenni a gyenge.. szeretném kicsit megengedni magamnak, hogy ne kelljen eljátszanom a sérthetetlent.. csak egy egészen kis időre.. hogy ne kelljen állandóan mosolyognom.. hogy ne kelljen visszatartani a könnyeimet, csak hagy hulljanak ameddig jólesik, amíg el nem fogynak.. aztán visszacsukni mindent magamba, kulcsra zárni, és úgy tenni mintha meg sem történt volna..

*H

Higgy mindent, csak azt ne, hogy feledlek. Feledj mindent, csak azt ne, hogy szeretlek.♥

Mindig is próbáltam jobb lenni saját magamnál, hogy megfeleljek neked..
Próbáltam egy olyan lány lenni, aki mellett szerettél volna felébredni reggelente..
Hogy csak egy hiba lettél volna..? Nem hiszem. Biztosan nem..
Jöttél, hogy valamivé váljunk egymás mellett..
Szégyenlem bevallani, de annyiszor próbáltalak gyűlölni, elfelejteni... meggyőzni magam arról, hogy nem is érdekel az egész..
de nem ment.. minden próbálkozás után csak még közelebb voltál..
A szívem foggal-körömmel küzdött érted, és sosem engedte hogy kitépjelek onnan.. 
Mert ott voltál, ott vagy és ott is leszel legbelül mindig...
Persze, tudtam, hogy soha nem akartál megbántani, hogy nem akartál fájdalmat okozni.. mégis általában akaratod ellenére sikerült.. és ez sosem a te hibád volt, hanem sokkal inkább az enyém...
De én így szerettelek, pont ahogy voltál..
Kiszámíthatatlanul tökéletesen.

Csak éltünk.. hol egymással, hol egymás nélkül.. és valahogy ha egymás felé fújt a szél, összetalálkoztunk.. mert kellett... Emlékszem azt mondtad ilyenkor: "Mindig akkor találkozunk ha találkozunk kell. Mindig oka van."
Hát igen, mintha tudtuk volna mikor van szükségünk egymásra.
Nem számított mikor mennyi idő telt el, ha bennünk semmi nem változott..Mindig ott folytattunk mindent, ahol abbahagytuk.
Van egy őrült közös múltunk, amire sokan csak csóválnák a fejüket, de mégis a miénk..A kettőnké. És egyetlen percét sem bánom.


és Csak hogy tudd.. Hiányzol.. minden nap..
Ott vagy a szívemben, a gondolataimban, minden könnycseppben, nevetésben..
Mostmár a részem vagy.. ♥

 Higgy mindent, csak azt ne, hogy feledlek. 

Feledj mindent, csak azt ne, hogy szeretlek.♥

T♥
*H

Egy nap majd túl késő lesz..

Imádom! :3

Ma egy kicsit keményebben próbálom..
Megnyújtok minden percet..
Megtanulok felejteni és megbocsájtani...
Mivel kevés időnk van, a legtöbbet hozom ki belőle..
Ma szeretni fogom az ellenségeimet..
Segítek valakinek aki rám van szorulva..
Változtatok, jobb hellyé teszem a világot..
Mert lehet hogy holnap már késő lesz..

Tökéletesen szabálytalanok vagy szabálytalanul tökéletesek..

Mindent összezavartan érkeztél, felháborítóan és közel sem úgy ahogy terveztem.. bár, ki tudja, lehet már vártam rád.. csak magam sem tudtam.. vagy esetleg te kerestél rossz felé..
Sosem voltak meg az előre eltervezett, mindent a maga idejében meg ahogy kell úgy csináljuk dolgok.. messziről elkerültük a klisés butaságokat. feleslegesek voltak..
Nem volt félrebeszélés, jó pofizás, udvarlás, nem voltak szabályok.. egyszerűen megőrültünk egymásért és megőrjítettünk mindent magunk körül.. és pont így volt tökéletes.
Tökéletesen szabálytalanok voltunk.. Vagy inkább szabálytalanul voltunk tökéletesek.
Passzoltunk. És csak ez volt a lényeg. Nem számított mit hozott az élet, vagy mi nem jött össze, ha közben fogtuk egymás kezét, nem volt olyan amit ne bírtunk volna ki.
Boldogságot építettünk a kedvenc mogyorókrémes milka csokinkból, a lila falú szobámból, mérhetetlen szeretetből és a hihetetlen őrültségeinkből..
Kipakolhattuk volna a világnak hogy milyen szép is minden együtt, de az emberek ígyis furcsa szemmel néztek ránk.. helytelennek tartották a párosunkat.. hogy pont mi és pont együtt.. mintha össze egyeztethetetlenek lettünk volna.. de ez sosem számított. Mi tudtuk amit ők nem. Tudtuk, hogy milyen az élet a szabályokon és az ajtómon túl. Tudtuk hogy ami a szobám négy fala közé volt zárva, olyan nincs még egy és nem is lesz soha..
Néha kértem volna, hogy legyen az egész hétköznapi.. hogy legyenek a dolgok normálisak.. De hogy lehetett volna normális bármi is ha mi sem voltunk azok..
Ahhoz változni kellett volna.. neked is, nekem is.. és miért kéne elrontani valamit ami tökéletes ahogy van..
Nem vállalhattam, hogy esély legyen rá hogy a dolgok tönkre menjenek.. hogy elveszíthesselek..
Volt hogy féltünk.. magunktól, egymástól, az érzésektől, a másnaptól.. aztán mindig rájöttünk hogy felesleges..
Köszönöm hogy megtanítottad, hiába felhős és borult az ég, attól a nap úgyan úgy ragyog odafent.. így ne féljek bármi történik is, ha épp nem vagy velem, vagy borult és viharos minden.. attól még vagy nekem és ugyan úgy vigyázol rám ♥ Mert te vagy a Nap, ami fényt hoz, bármi történjék is..

T♥
*H

Tattoo♥

Milyen is egy gyémánt?  SÉRTHETETLEN :)

 "Amit a gyémánt szimbolizál, az elsősorban a sérthetetlenség, brilliancia és egyediség."

Mutatok párat :)

Imádom *-*

*H

Harc magunkkal és másokkal..

Utálok közel engedni bárkit is, megkedvelni, hagyni hogy fontossá váljon.. nem szeretek aggódni és válaszokat keresni az amúgy is bonyolult emberi viselkedésre.. hogy mit miért csinál vagy miért nem, miért ezt tette és miért nem mást.. Nincs szükségem a gyomorgörcsre meg arra, hogy újra és újra esélyt adjak és megbocsássak olyan embereknek, akik talán nem tennék meg ugyan ezt értem..hogy elnézzek csak úgy dolgokat.. Nincs szükségem rá hogy kiszolgáltatottá váljak.. hogy próbáljak bízni aztán vagy bejön vagy nem.. vagy pofára esek vagy nem..bár az első a biztosabb.. nem tetszik a kockázat..
Mert mi értelme az egésznek? Nem vagyunk így is eléggé sebezhetőek? Miért kell mindig hogy újabb és több gyenge pontunk legyen..? Vagy épp azok tesznek annyira erőssé? 
Felmászhatunk a legmagasabb hegyre hogy lássuk képesek vagyunk rá, de mi értelme, ha fent nem merjük kinyitni a szemünket mert félünk lenézni, ahelyett hogy csodálnánk a tájat..
Folytathatunk örökös véget nem érő harcokat önmagunkkal és másokkal.. Támadhatunk ha minket támadnak, pusztán védekezésből..Ejthetnek sebet rajtunk, és mi is ugyanúgy megsebezhetünk..
Lehetünk valakinek a legjobbak, a leggyönyörűbbek, legirritálóbbak, a legkedvesebbek, vagy a legfélelmetesebbek.. Lehetünk bármik.. Úgyis mindenkinek mást jelentünk majd. Sosem egyformát.
Nyomot hagyhatunk az emberekben, ahogy ők is bennünk.. Tudod, azt az örökre megmaradót, amikor bevésődik valaki a szívünkbe, ami mindig ott lesz, vagy akár időlegest, ami előbb utóbb úgyis meghalványul és eltűnik, amint nem lesz már jelentősége.. Hagyhatunk bármilyet..  vidámat, fájdalmasat, kicsit, boldogat, dühöset, nagyot, szomorút..
Ha akarjuk, ha nem az emberek ki-be járkálnak az életünkben.. nyomot hagynak vagy sem.. mindig jönnek újak.. és akinek nincs dolga veled, egyszerűen kisétál.. Lesz aki nálad hagy valamit amiért később visszatérne majd, ha készen állsz, ha készen áll.. te pedig várni fogod, úgy hogy talán nem is tudsz róla, hogy rá vársz.. de amikor visszatér, tudni fogod, hogy Igen, Ő az.. Lesz, aki a kezdetektől melletted lesz, és lesz akit te fogsz kilökdösni azon az ajtón.. mindenki más-más történet lesz..
Mindig lesznek kérdések miértekkel meg hogyanokkal.. amiket néha talán jobban tesszük ha csak hagyjuk a levegőben lógva, várva, hogy hátha egyszer talán lesz megfelelő válasz rá.. Ha meg nem, talán az sem baj..

*H

Elvesztés.

Miután végig álltam idén a harmadik temetést is, pedig még csak március van, kicsit oda vagyok lelkileg..
Ilyenkor felmerült a bennünk hogy mennyit is ér az emberi élet.. hogy milyen hirtelen vége szakadhat, hogy milyen gyorsan elszáll.. és hogy utána már semmi sem lesz a régi..
Sokkal jobban oda kéne figyelnünk a másikra.. szorosabban kéne megölelni, gyakrabban megkérdezni hogy van, elmondani mennyit jelent nekünk, többet együtt lenni..
Mert ha az élet hirtelen elvesz tőlünk akkor többet nem lesz rá lehetőségünk..
Eszméletlen mennyi fájdalmat hagynak maguk után akik elmennek.. mennyi szenvedést..
Mennyi megtört embert.. 
Van, aki elvesztette szüleit, vagy a testvérét, barátját, esetleg rokonát, párját.. de még egy ismerős távozása is felkavaró a legtöbb ember számára..
Felfoghatatlan hogy valaki nincs többé.. nem mosolyog többet ránk, nem jön szembe velünk az utcán..
és annyian annyiszor kérdezzük hogy miért?! miért pont ő és miért pont most..?!
A sors? vagy talán ez az élet rendje? elvégezték a dolgukat a világba? vagy egyáltalán nem uralja az egészet semmi? értelmetlenül és ok nélkül történnének a dolgok..?
Nagyon nem az én lelki világomnak való ez.. túl érzékeny vagyok ehez..
Utálom látni ha olyanok szenvednek akik fontosak számomra.. mert nekem is fáj..
Az élet fáj..az elvesztés fáj..igen..szerintem az életben sok dolog csak azért van hogy fájhasson..
és talán ennyi az élet? átvészelni kell csak az egészet? rajtunk múlik mit is kezdünk vele?

Úgy kéne élnünk, hogy elmondhassuk boldogok vagyunk és szeretet vesz körül..
Kár veszekedésre vagy utálkozásra pazarolni egyetlen percet is.. Nem éri meg!

Sajnálom ha kicsit borús hangulatúra sikeredett, mindenesetre millió puszi nektek! :)

*H

Tűrni. Várni. Kibírni.

Egyik pillanat sem tart örökké, bármennyire is szeretnénk.

Elrepülnek, mint a pillangó amely leszállt megpihenni, de már a szél viszi is tovább..

Hisz nem állhat meg. Mennie kell..

Annyi lehetőség van az életünkben.. egyik jön a másik után..

de nem várnak.. vagy lecsapunk rájuk, vagy elkésünk és már csak azt vesszük észre hogy ott sincs..

Aztán bánkódunk és agyalunk rajta, ahelyett hogy észrevennénk a következőt..

Hogy miről is írok most voltaképpen? Fogalmam sincs..

Talán az időről, ami nem áll meg és vár senki kedvéért..

Talán az esélyekről. Talán arról, hogy minden annyira igazságtalanul elmúlik..

Csak egy dolog van, ami nem.. ami nem akar múlni..

A fájdalom..

az nem szűnik meg.. be mászik a bőröd alá is.és a részeddé válik..

És talán a dolgok nem rajtunk múlnak.. ahogy talán semmi sem.. vagy talán éppen hogy minden..

Csak egyszerűen mernünk kéne élni..
Csak mernünk kéne szeretni.

Szeretni és elfogadni kéne önmagunkat, és másokat..

Szeretni, amíg megtehetjük.. Amíg van rá lehetőség..

Amíg nem késő.. Amíg ott van.. Veled. Melletted.

Csak szeretnünk kéne élni..

A világban minden és mindenki változik.. és közben mégis önmagunk maradunk..

Valahol még mindig egy kislány vagyok..

Még mindig kakaót iszom reggel, kávé helyett.. és este lefekvés előtt..

Még mindig tudok délig aludni, még mindig imádom a meséket, még félek a pókoktól és attól is hogy a sampon belemegy a szemembe..

Ugyan az vagyok, közben mégis más.. hiszen felnőttem..

Két lábbal kell állnom a földön, megingathatatlanul, mert az élet senkit sem kímél..

Megtanultam, hogy soha senkiben ne bízzak, csak saját magamban..
(na meg persze anyukámban :D)

Megtanultam hogy vállalnom kell, hogy a tetteknek következményei vannak, és már nem bújhatok be a takaró alá ha valami nem tetszik..

Lehet néha össze csapnak a fejünk felett a hullámok.. igen..

Lehet hogy nyakig csurom vizes leszek, behullámosodik a hajam és elkenődik a sminkem.. 

de na és?!

Ettől még nem dől össze a világ..

Ahogy az elején is írtam, minden elmúlik..

A rossz is és a jó is.. 

Csak ki kell várni..

Csak el kell fogadni..

Csak ki kell bírni..

 

Szembe kell nézni a világgal, akár tetszik, akár nem..

Rád morog az élet?!

Villantsd ki te is a fogaid és mosolyogj bele a képébe..

Ne hagyd hogy megfélemlítsen, hogy elhitesse veled hogy nem vagy képes talpon maradni..

És rá fogsz jönni, hogy te vagy az erősebb.. :))

*H

A te dobozod..

Fogj egy képzeletbeli dobozt.. Lehet kicsi, nagy.. kerek, szögletes..Amilyet csak akarsz..
Díszíthetik virágok, csillagok vagy épp pillangók, képek.. Lehet kék, lila vagy zöld..
Tedd le magad elé, vedd le a tetejét, majd kezdj el belepakolni minden olyat, ami nem hagy nyugodni, bánt, vagy éppen idegesít.. rakhatunk bele eddig megoldatlan problémákat, egy-egy csúnya veszekedést.. csalódást.. bántó szót.. bármit, ami akadályoz abban, hogy boldog légy..
Lehet hiány, bosszúság, fájdalom vagy akár félelem is..
A tiéd.. azt raksz bele amit akarsz.. csak a jó és vidám dolgokat hagyd magadban.. csak arra van szükséged..
Aztán, ha végeztél, tedd rá a tetejét és rakd be az ágy alá és feledkezz meg róla.. vagy a szekrénybe és zárd kulcsra az ajtaját... ne is gondolj rá.. tégy úgy mintha nem is létezne.. 
És most nézz körül..
Legyél egy kicsit boldog és vidám..gondtalan.. 
mint akit soha nem bántott az élet..
pihenj.. foglalkozz magaddal.. lásd meg, hogy a világ milyen csodás is valójában..
Aztán ha készen állsz, előveheted.. és egyenként kiszedheted belőle a dolgokat.. hogy szépen sorban megbirkózz mindennel.. ahogy neked jó.. mikor nem siettet senki...

Csak ne hagyd őket a dobozban örökre.. mert attól, hogy nem foglalkozol velük, még ott lesznek.. és megoldásra várnak.. tőled..
Elteheted, hogy fel lélegezz, de meg kell oldani a problémákat, és hibázni kell, aztán tanulni belőlük, és meg erősödni.. hogy aztán többet ne bánthassanak..
Sok terhet cipelünk nap-mint nap.. és sajnos el is felejtjük milyen az élet nélkülük..
Ezért szeress tiszta szívből, és nevess amennyit csak tudsz.. és hidd el, hogy bármire képes vagy..

*H

Annyi sorom szólt már rólad..

Nekem is fáj, kegyetlenül.. csak még nem tudom felfogni.. egyszerűen nem akarom elhinni, hogy nincs többé.. még valahol bent ugyan úgy várom titokban, hogy csak meglássam az utcán, vagy este a buszmegállóban, hogy aztán együtt mehessünk haza.. csak hogy ilyen nem lesz többé.. akármennyire is szeretném.. akármennyire is szükségem lenne rá.. nem jön többé..
Nem mosolyog többé rám azzal a mosollyal amit úgy imádtam.. nem mesél már olyan lelkesen semmit..
nem emlegeti fel többé milyen bolondok voltunk együtt régen, és az milyen jó volt..
nem ül ki többet az ablakomba cigizni.. többet nem dobálja le a szobám közepén a ruháit lefekvés előtt, amiről soha nem tudtam leszoktatni.. 
nem fog többet félmeztelenül vacsit főzni nekem miközben ülök a pulton, dumálunk és nevetünk..
Már nem fogunk összebújva, éjszaka a sötétben beszélgetni.. 
többet nem birkózhatunk nevetve és bizonygatva melyikőnk az erősebb, miközben nyilvánvalóan ő az.. 
már nem hallgathatom végig milyen napja, hete volt, vagy épp mi bántja.. 
nem fog megszületni a közösen megálmodott gyermekünk, akinek elképzeléseink szerint akkora egoja lett volna, hogy saját magával sem állt volna szóba.. :)
nem fog többé hátulról átölelni és puszit nyomni a nyakamra éjszaka ha valamiért felébred.. 
nem lesz többé egyik sem.. csak a fájdalom lesz, a könnyek és a hiány.. és persze a legfontosabb, az emlékek.. amelyeket soha nem akarok elfelejteni.. és nem is tudnám.. ahogy őt sem..

Olykor csak megjelent és mindent vitt.. a józan eszemet, a félelmeimet, a rossz kedvemet, a gondokat...
Képesek voltunk gyógyítani a másik lelkét..
Ez nem szerelem volt.. és nem is barátság.. hanem valami sokkal több.. amit csak mi tudtunk, csak mi éreztünk..

Hiába a kisírt szemek, a fekete ruhák és a szomorúság, egyik sem tükrözi kellőképpen hogy mit érzek belül.. mintha 1000 darabra szakadtam volna ott bent.. egy darabját elveszítettem a szívemnek..
Annyiszor megbeszéltük hogy úgysem tudunk igazán sosem elszakadni egymástól, mert valamiért úgyis mindig visszatér hozzám, mikor annak úgy kell lennie.. mert túl egyformák vagyunk.. mert összeköt valami..
akkor miért hagyott itt mégis?! lesz olyan hogy nem fog ennyire fájni?!

Az élet undorító furcsa fintora volt ez.. Ennek nem szabadott volna megtörténnie.. Nem így kellett volna lennie..
Kavarognak a fejemben a "mi lett volna ha.." kérdések.. hogy mit tehettem volna hogy ez másként legyen..
Folyton eszembe jutnak apróságok.. róla, az együtt töltött pillanatokról.. és nem értem..
annyi vágy és akarás volt benne hogy lehessen valaki.. és tökéletes úton volt hozzá hogy megvalósítsa...
Bármit megtett azokért, akiket szeretett.. akkor mégis miért?!

Annyi bejegyzésem szólt róla, mégsem mutattam meg egyet sem neki.. és most már valahol bánom..
azt hittem lesz alkalmam még rá.. Épp ezért, addig kell valamit megtenni, amíg megtehetjük...
mert egyszer csak késő lesz és nem lesz többé rá lehetőség...

 Bármikor kész lettem volna megfogni a kezét és segíteni..
hiszen annyi mindent adott, és annyi mindenre tanított..;
szeretni valakit csak azért mert olyan amilyen,
megbocsájtani, küzdeni..kiismerni önmagam.. és még sorolhatnám..
biztattam hogy mindig azt tegye amit a legjobbnak érez, és amit szeretne.. még ha nem is feltétlen helyes..
hiszen ő mondta annyiszor; "a tiltott dolgok a legjobbak.." :)

és tudod Hiányzol..
Hiányzik az a mocsok barna szemed..♥ a rosszul összeforrt csontjaid, amiért piszkáltalak, de úgy imádtam..♥ a végtelen magabiztosságod..♥ hiányzik ahogy képes voltál totális biztonságot és nyugodtságot biztosítani egyetlen öleléssel..♥ az apró kis közös hülyeségeink és szokásaink.. ♥ hogy egy csupaszív jófiú voltál, rosszfiús szerepben..♥ hiányoznak a ritka pillanatok mikor olyan kis elveszett voltál, hogy bármit megtettem volna hogy megvédjelek a világtól♥ hiányzik, hogy melletted olyan dolgokra is képes voltam, ami egyedül, vagy mással biztos nem ment volna..♥  szóval te magad és minden ami vagy..♥

Egyesek szerint Istentől annyi fájdalmat, szenvedést és leckét kapunk, pont amennyit elbírunk..
de én kezdek kételkedni ebben..ő túl sokat kapott.. :/

Most jöhetne a mindennek oka van és a minden okkal történik szöveg, de nem..

Már nem tudok mást tenni csak beletörődni abba, amin már úgysem lehet változtatni..
Biztos vagyok benne, hogy mesélni fogok róla 20 vagy 50 év múlva is, mert még egy ilyen ember mint ő nincs, és nem is lesz.. és ezt a világnak tudnia kell...

Sosem felejtelek el, mindig itt fogsz élni a szívemben.. bármi történjék is..  :( ♥

T♥
*H 

Már nem várlak vissza, szóval ne gyere..

Már nem várom hogy írjon, hogy fel ugorjon a kis ablak a nevével és egy sziával..
Már nem várom hogy hívjon, és nem ő jut eszembe akárhányszor megcsörren a telefonom..
Hiányzik még, de már nem olyan kétségbeesetten.. 
Nem lesem naponta többször az üzifalát hogy mit csinál, és már nem nézem folyton hogy fent van-e..
Már nem keresem őt az utcán mindenhol és mindenkiben..
Vannak még borzasztó magányos esték néha, amikor annyira szeretném hogy mellettem legyen és a karjaiba vonjon, de reggelre ezek is elmúlnak..
Vannak még érzések bennem, amik felé húznának, de nem hagyom magam, és így egyre gyengébbek és lassan elhalványulnak..
Eljutottam oda, hogy most már nem sajnálom az egészet annyira, és nem is bánom, hogy nem tettem semmit, csak hagytam elsétálni..
Be kellett látnom, hogy nem történhet mindig minden úgy, ahogy én akarom, mert az nem feltétlen lesz jó mindenkinek..
Rájöttem hogy nem tervezhetek meg előre mindent, mert minek?! ha véletlen nem úgy alakul ahogy elképzeltem, akkor a végén úgyis nekem fog fájni..
Beletörődtem, hogy ha nem akar velem lenni, tehetek bármit, ez úgysem fog változni..
Ha nem hát nem.. Attól a világ még nem dől össze..
 Már nincs gyomorgörcs amikor meglátom, és a szívem sem szorul el ha a szemébe nézek..
Csak az üresség van ismét, a tátongó, szinte fájdalmas üresség, ami mindig emlékeztet arra, hogy hiányzik valami..
Valami fontos.. valami, amitől újra egész lehetnék, és nem csak a fele valaminek..
Nem mondom hogy pont ő hiányzik, sokkal inkább a másik felem.. ő csak megmutatta hogy van olyan, akivel több lehetek.. Teljes. Boldog.. Csak meg kell találni.. Ki kell várni hogy rám találjon..

Tehát kedves jövendőbeli idegen! Várlak, kérlek siess! :))


D♥
*H

Csak valahogy nem éreztem semmit..

"Csak valahogy nem éreztem semmit.."

- írta nekem, és ez újra könnyeket csalt a szemembe..
Ilyen szavakkal dobálózni úgy, hogy jóformán meg sem próbált érezni bármit is, hát oké..
Nem is érezhetett volna, ez nem egyik napról a másikra alakul ki.. és szerintem nem vagyunk sem az oviba, sem 12-13 évesek hogy habiszti hű de halálosan szerelmesek legyünk 1-2 nap után.. megbántott..
Nem is ismerhetett meg igazán.. mert egy ember megismeréséhez és megszeretéséhez idő kell.. ahogy ahhoz is hogy beleszeressünk a másik tulajdonságaiba, abba amilyen..
De így, hogy csak az ő világában életünk.. Láttam hogyan viselkedik azokkal, akiket szeret.. Az ő hétköznapjaiban éltünk.. sokat voltam a barátai társaságában.. belecsöppentem, és részese voltam az életének, aminek hatására láttam milyen ember is valójában.. és miért olyan, amilyen.. és tetszett amit láttam, ezért is kezdtem el megkedvelni..
De ő hogy érezhetett volna bármit is, ha ugyan ezeket ő nem látta az én életemben.. nem tudhatta milyen vagyok..
Nem volt velem mikor a barátaimmal voltam, nem látta mennyire más és felszabadult vagyok mellettük..
Nem sétáltunk végig az utcán kézen fogva, hogy láthassuk miként néznek ránk az emberek, és hogy büszkék lehessünk a másikra..
Nem járt a szobámban, az emlékeim közt, a saját környezetemben.. nem látott azokkal, akiket mindennél jobban szeretek.. nem ismerte az apró kis őrültségeimet.. nem látott szomorúnak, ahogy igazán boldognak sem.. ez vagyok én.. az életem.. és ő ebből nem látott semmit.. annyit tudott, amit hallott másoktól.. ami nem könnyítette meg a helyzetet..
csak egy résztvevő voltam az életében, ami részben az én hibám, a kicseszett falak miatt van, amikkel körbe vettem magam és amit olyan nehezen hagyok lebontani.. bár, ő meg sem próbálta..
de vele olyan könnyű volt minden.. túl könnyű.. nem tudta milyen vagyok és ez néha jó is volt.. mert más ember lehettem ha csak egy kis időre is.. de benne van, hogy lehet nem is akarta tudni..
Ismert egy lányt, aki jött-ment vele és olykor mellette volt.. aki csak úgy volt..vidáman, mosolygósan, reggel kócosan, gondok nélkül..
De azt a lányt nem ismerhette, aki már annyiszor összetört, aki csak átvészelni akarta a napokat fájdalom nélkül..
de ez nem is baj.. talán meg sem tudott volna birkózni vele.. talán nem is kellett megismernie ha ilyen könnyen feladta..
Lehetséges hogy csak ezzel vigasztalom magam, igen.. lehet hogy tényleg nem érzett semmit, hogy nemvolt meg a varázs, hogy félre értettem ahogy bújt hozzám éjszaka..
Talán csak annyira tartozni akartam valakihez..
Lehet hogy csak győzködni akarom magam az egésszel, hogy ne érezzem kevésnek magamat ismét ahhoz, hogy bárki szerethessen..
Nem bánkódom, mert hiszem hogy ennek így kellett lennie.. hagyom, hagy menjen ha akar..
Sajnos a legtöbb ember manapság annyira felületes..
mert azt hiszik így könnyű.. mert így nem fáj majd annyira..mert így nem fáj semmi..
szóval visszatérve.. Szép volt-jó volt, de ennyi.. nincs tovább..

Ha nem érzed, hát nem érzed.. én semmit nem tehetek..

Csak én buta megint azt hittem, hogy most minden más lesz..
Tévedtem.


D♥
*H