Nem kellesz többé..

Nem leszek az aki azt mondja szüksége van rád..
Nem leszek az aki meg gondolja magát..
Most már tényleg vége.. Át lépted a határt..

Nincs szükségem rád, nem..
Nem nem nem nem..
Nincs szükségem rád, nem..
Nem nem nem kellesz többé..

Aztán rájönni, hogy hoppá, mégsem vagy annyira fontos..

 
"Csalódni akarsz? Csak bízz meg az emberekben.."

Miért van az, hogy mindig az bánt meg, akitől a legkevésbé várnád?!
Akire a lehető legnagyobb szükséged lenne.. a támogatására, a jelenlétére..
Aztán rájönni, hogy hoppá, mégsem vagy annyira fontos a másiknak mint hitted.. mint ahogy azt szeretnéd.. mint ő neked..
 
Miért hisszük hogy számítunk a másiknak?!
Eleve minek kell okot adni rá hogy ezt higgyük?! Mikor amint úgy adódik, bebizonyítják  hogy ez hiba volt..
*H

Nem tehetjük mindig azt ami a helyes..

Engem nem érdekel hogy mit csinálsz, vagy kivel vagy..
Mert tudom, hogy minden kicseszett nap gondolsz rám, és ott vagyok a fejedben.. Elalvás előtt, vagy mikor épp őt öleled..
Az együtt töltött idő minden emléke benned van... aminek nem árt sem az idő, sem a kétségek..
Harcolsz saját magad ellen..
 
De nem tehetjük mindig azt ami a helyes.. mert néha attól hogy helyesen cselekszünk, még nem leszünk boldogok..
N♥
*H

Csak úgy elsétálsz...

Nyújtom feléd a kezem, te pedig csak nézel rám és tétovázol..
Nem tudom, hogy őlem félsz, vagy saját magadtól.. Mégis melyikőnk érzéseiben nem lehetsz biztos..
Egy karnyújtásnyira vagy, mégsem ölelsz meg. A másodpercek fájdalmasan lassan kúsznak, egyik a másik után.
A szemeid pontosan tükrözik a gondolataid, amit néha jó dolognak tartottam, de most inkább kétségekkel áraszt el. Tizedmásodpercenként váltakozik benne a rémület, remény, gyűlölet, fájdalom, bizonytalanság és szeretet.. mikor épp mi..
Nem bírsz velem maradni és mégis képtelen vagy elhagyni. Odalépsz hozzám, és a szád alig érezhetően simul az arcomhoz, majd azt mondod: sajnálom.. érintésedre villámcsapás szerűen hasít belém a felismerés, hogy csak úgy el fogsz sétálni.. Szinte elmenekülsz.. Válasz nélkül. Döntés nélkül. A dolgok felelőssége nélkül. Most már távolodsz tőlem, és én könnyes szemmel üvöltöm utánad a forró nyári éjszakába a szavakat:
-Jó, hát menj! -Tűnj csak el!
Miközben csak arra vágyom hogy maradj velem..♥
*H

Egy ponton majd rájössz..

Egy ponton majd rájössz, hogy valakiért vagy valamiért olyan sokat tettél, hogy az egyetlen lehetséges lépés az, ha meg állsz.. Hagyd őket békén.. Sétálj el.. Ez nem olyan, mintha nem próbálkoznál..Annyi az egész, hogy meg kell találnod a határt a határozottság és az elkeseredettség között.. Ami tényleg a tiéd, az úgy is a tiéd lesz, ami pedig nem, az nem számít mennyire keményen próbálkozol, úgy sem lesz soha...

Az agyam és a szívem..

    Az agyam és a szívem ölik egymást..

    Mert ami az agyam szerint helyes, az a szívemnek iszonyúan fáj..

    Ami a szívemnek jó, az ellen az agyam sikítva ellenkezik..

    Nincs arany középút, nincs kompromisszum, sem megegyezés, mert sehogy sem jó..

    Ha a szívemre hallgatok, boldog leszek.. de viszont mindig ott lesz a félelem és az      
    elővigyázatosság bennem a múlt sebei miatt..
    De ha az agyam nyer, akkor mindig érezni fogom azt a keserű szomorúságot a szívemben,
    amiért nem kapta meg amire szüksége van..

    

    Az eszem tehát tombol, tör-zúz, ellenkezik, hogy ezt nem szabad mert hülyeség, mert fájni fog..
    De a szívem ezt meg sem hallja.. csak vigyorog a rózsaszín felhők között, és állítja hogy ez most
    más lesz..
   
    És végül, ha az agyamnak lesz igaza, és a szívem újra összetörik, az majd összefont karral,
    fejcsóválva mérges tekintettel mondja hogy: én megmondtam..figyelmeztettelek..'
    De ha a szívemnek lesz igaza, és Ő most tényleg megváltozik és minden más lesz mint legutóbb,
    akkor..
    Ja nem, ilyen úgysem lesz..

    *H

"Nem érdekel már.." Legszebb♥

Én voltam az aki érted megtette amit lehetett..
Mert veled ellentétben én tudom mi a szeretet..
Minden ujjamra kaphattam volna tudod olyat,
ki a két kezével hozza le nekem a csillagokat..
De tettem rá magasról, mert te voltál az egyetlen...
Azt hittem veled én a főnyereményt megnyertem..

Megígérted..

Nem foglalkozom veled többé..
Majd jössz ha akarsz. Velem leszel ha akarsz. Ha úgy gondolod hogy itt az ideje..
Én várni foglak. Nem mondom hogy nem fogom közben szabadon élni az életem, hisz te is ezt teszed..
De várni fogok rád, hiszen megígérted hogy jönni fogsz, és ez az ígéret az, amibe minden nap kapaszkodom.
Nem biztosíthatom hogy nem fogom néha feladni és hogy nem akarlak néha majd elfelejteni, mert fájni fog. Hogy nem lesz elegem a várakozásból.
De várni foglak legbelül.
Mert hiszem hogy jössz majd. Mert jönnöd kell.
Mert nekünk együtt kell lennünk.. Mert ez nem lehet másképp..♥

N♥
*H

Ennek így kellett lennie..♥

Soha nem hittem azokban a megrendezett tökéletes filmbéli csókokban.. Nem hittem hogy valami ennyire tökéletes lehet. Amikor állnak a naplementében és a nyálas zene megszólal a háttérbe, sőt még a főszereplő hölgy lába is fellibben, aztán a többit tudjuk. Úgy voltam vele hogy ilyen tökéletes pillanat nem létezik. Mégis mikor megtörtént, mikor életem addigi legtökéletesebb csókja a számon csattant, rájöttem hogy de igen, mégis. Azóta akárhányszor eszembe jut, beleborzongok.
Emlékszem a hűvös nyári éjszakára, az ujjai érintésére a derekamon, az illatára, a szájára, az érzésekre amik bennem kavarogtak. Arra, hogy az eszembe akartam vésni a múló pillanatok-percek, érintések, minden egyes részletét. Kitörölhetetlenül..
Csak én és ő. Ketten. Miközben biztosan tudtuk, hogy nem szabad..♥

N♥
*H

♥

Nem csak arról szólt az egész, hogy majdnem elvesztettem, és a közelemben akartam tartani..
Nem csak a vágyról.. Hanem arról, hogy úgy aludtam el, hogy a mellkasa a hátamhoz simult, és éreztem, ahogy a szívverése az én szívem ütemére lassult.. Arról, hogy felnőttem, és rájöttem, hogy az ölelő karja, az illata, amikor alszik, a szuszogása maga az otthon, és minden, amit csak egy nap végén kívánhatok... ♥

/Maggie Stiefvater: Linger - Várunk/♥