Vissza a valóságba..

Az eső folyton csak esik, és a könnyeim vele hullnak.
Már nem vagy itt, csak az emléked, ami ott ül az ablakban és rólad mesél.. Ennyi maradt. Én meg csak vagyok, a letépett szárnyaimmal és a darabokra tört szívemmel. Mintha arra ítéltek volna, hogy minden percben azt érezzem, nélküled már nem lesz többé teljes a világom. Talán mi is azok közé tartozunk, mikor nincs egyik a másik nélkül, és még csak belegondolni is félek, mennyire igaz ez valójában.. Annyiszor kértelek volna hogy maradj, de tudtam nem tarthatlak vissza ha te nem akarod..
Harcolhatnék a sorssal csakis érted, és szaladhatnék veled a világ elől ha arra kérnél. Sosem kértelek az élettől, mégis kaptalak anélkül hogy tudtam volna miért.. Csak betoppantál és értelmet adtál a dolgoknak mintha mi sem lenne egyszerűbb. Imádtam hogy vagy, hogy velem vagy, és már-már néha úgy éreztem darabjaimra hullanék nélküled.. aztán mentél, mikor még arra sem álltam készen, hogy csak megpróbálhassak meglenni nélküled. Most meg, mintha levegőért kapkodnék és tudnám, hogy az egyetlen ami segíthet az a te kezed, ami lenyúlhat értem a mélybe és kihúzhat a kétségbeesésből. Mert még mindig az érintésed a bőrömön az egyetlen, ami újra és újra megment.. ♥

                                                                                                                 Tündérke♥