Próbáltam egy olyan lány lenni, aki mellett szerettél volna felébredni reggelente..
Hogy csak egy hiba lettél volna..? Nem hiszem. Biztosan nem..
Jöttél, hogy valamivé váljunk egymás mellett..
Szégyenlem bevallani, de annyiszor próbáltalak gyűlölni, elfelejteni... meggyőzni magam arról, hogy nem is érdekel az egész..
de nem ment.. minden próbálkozás után csak még közelebb voltál..
A szívem foggal-körömmel küzdött érted, és sosem engedte hogy kitépjelek onnan..
Mert ott voltál, ott vagy és ott is leszel legbelül mindig...
Persze, tudtam, hogy soha nem akartál megbántani, hogy nem akartál fájdalmat okozni.. mégis általában akaratod ellenére sikerült.. és ez sosem a te hibád volt, hanem sokkal inkább az enyém...
De én így szerettelek, pont ahogy voltál..Kiszámíthatatlanul tökéletesen.
Csak éltünk.. hol egymással, hol egymás nélkül.. és valahogy ha egymás felé fújt a szél, összetalálkoztunk.. mert kellett... Emlékszem azt mondtad ilyenkor: "Mindig akkor találkozunk ha találkozunk kell. Mindig oka van."
Hát igen, mintha tudtuk volna mikor van szükségünk egymásra.
Nem számított mikor mennyi idő telt el, ha bennünk semmi nem változott..Mindig ott folytattunk mindent, ahol abbahagytuk.
Van egy őrült közös múltunk, amire sokan csak csóválnák a fejüket, de mégis a miénk..A kettőnké. És egyetlen percét sem bánom.
és Csak hogy tudd.. Hiányzol.. minden nap..
Ott vagy a szívemben, a gondolataimban, minden könnycseppben, nevetésben..
Mostmár a részem vagy.. ♥
Higgy mindent, csak azt ne, hogy feledlek.
Feledj mindent, csak azt ne, hogy szeretlek.♥
T♥
*H
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése