Soha ne felejts el felállni..

Van, hogy bizonyos dolgokat és embereket el kell engedned az életedből, ami nehéz és fájdalmas lehet..
Van, hogy fogalmad sincs mit kéne tenned és hogyan tovább, de csak haladnod kell és idővel minden világos lesz.. Megérted a miérteket és válaszokat kapsz a hogyanokra..

Megérted miért fájt pont az, pont ott, pont annyira.. megérted hogy egy igaznak hitt barát miért felejtett el és állt tovább csak úgy, egyetlen szó nélkül, mikor azt hitted ennél többet ér a kapcsolatotok.. és megérted hogy miért kell az ilyeneket elengedni anélkül hogy fájna.. talán nincs már szükségetek egymásra.. másfelé vezet az utatok. Ami nem feltétlen rossz, csak lehet épp ijesztő.. Sokan félnek a változástól mert azt hiszik a változás rossz.. De ez nem így van.. a változás mindig újat hoz. Ez a dolga. Új ajtókat nyit meg, új utakat mutat.. Nekünk pedig csupán mernünk kell bízni a sorsunkban és abban, hogy minden út a mi utunk lehet, de csak akkor ha saját magunknak alakítjuk olyanná amilyenen járni szeretnénk. Amilyet elképzeltünk magunknak. Amilyenen végig tudunk menni még sok küzdelem és akadály árán is..
Igaz, nem lesz már ott hogy kisírhasd a vállán magad ha úgy érzed gyenge vagy.. De egy ilyen barát ne is kelljen inkább.. Ha magadra hagy, hagyjon csak.. Menjen.. Fogja ő még ezt bánni.. Hiányozni fogsz neki..
Nem mondom hogy könnyű lesz.. mert semmi sem könnyű.. De ha eljutsz odáig, ha azon az úton leszel, a te utadon, rá fogsz jönni, hogy totálisan megérte.. Ott nem lesznek már melletted hamis barátok, oda nem követnek a kudarcok, ott önmagad lehetsz, és ott lesznek melletted azok is akik épp ezért szeretnek..
Elveszthetsz milliónyi csatát.. csalódhatsz, eleshetsz, küzdhetsz.. csak egy a fontos, soha ne felejts el felállni.. :)

                                                                                                                     Tündérke♥

Boldogság? pff.. miaz?

Nem vagyok boldog.. Úgy érzem, hogy talán már azt sem tudom mi az..
Igen, vannak akik szeretnek, fontosak, és akiket én is nagyon szeretek és fogalmam sincs mi lenne velem nélkülük... de valami akkor sincs a helyén.. vagy én nem vagyok a helyemen..
Egyszerűen nem tudok már örülni az élet kis szépségeinek, a tavaszi napsütésnek, a jóidőnek vagy társainak..
Talán üres vagyok. Valóban, mintha totálisan üres lennék..
Nem azt mondom hogy depizek és nincs értelme élni.. mert természetesen van.. Van miért és van kikért.. Szeretek élni.. Ajándékba kaptam az életemet hogy kezdjek vele valamit.. és azt véghez is viszem..
Csupán most elvesztem egy kicsit.. Elveszett vagyok, és fogalmam sincs mikor találom meg újra önmagam..
Nem tudok semmit, és azt sem tudom hogy honnan kéne tudnom..
Nem tudom túltenni magam a dolgokon.. a sérelmeimen, a hibáimon, a veszteségeimen, a szomorúságon..
Nem érzem elég erősnek magam ahhoz hogy túltegyem.. Nem megy a felejtés.. Nem akarok felejteni..
Néha talán jobb a dolgokat hagyni, hagy oldódjanak meg maguktól.. vagy ne.. hagy múljanak csak el úgy, és homályosodjanak el az emlékezetünkben.. Ez rendben is van.. Mindennek megvan a maga ideje és a módja..
Csak hogy engem a 'mikor?' kérdés foglalkoztatott mindig is jobban...ahogy most is.
Igen, idővel könnyebb lesz.. Elmúlik majd a fájdalom.. Minden rendben lesz.. oké, de mikor?
mikor fogom úgy érezni hogy kimondhassam: 'igenis, rohadtul boldog vagyok'?
Ez most nem nyavajgás.. nem vagyok az a fajta.. 
Csupán nehéz az újrakezdés.. minden kezdet nehéz..
Hiába vagyok erős és talpraesett, hiába éltem át olyanokat amit senkinek nem kívánnék, hiába állok talpra mindig és megyek tovább.. hiába bírok ki mindent..
Most szeretnék kicsit én lenni a gyenge.. szeretném kicsit megengedni magamnak, hogy ne kelljen eljátszanom a sérthetetlent.. csak egy egészen kis időre.. hogy ne kelljen állandóan mosolyognom.. hogy ne kelljen visszatartani a könnyeimet, csak hagy hulljanak ameddig jólesik, amíg el nem fogynak.. aztán visszacsukni mindent magamba, kulcsra zárni, és úgy tenni mintha meg sem történt volna..

*H

Higgy mindent, csak azt ne, hogy feledlek. Feledj mindent, csak azt ne, hogy szeretlek.♥

Mindig is próbáltam jobb lenni saját magamnál, hogy megfeleljek neked..
Próbáltam egy olyan lány lenni, aki mellett szerettél volna felébredni reggelente..
Hogy csak egy hiba lettél volna..? Nem hiszem. Biztosan nem..
Jöttél, hogy valamivé váljunk egymás mellett..
Szégyenlem bevallani, de annyiszor próbáltalak gyűlölni, elfelejteni... meggyőzni magam arról, hogy nem is érdekel az egész..
de nem ment.. minden próbálkozás után csak még közelebb voltál..
A szívem foggal-körömmel küzdött érted, és sosem engedte hogy kitépjelek onnan.. 
Mert ott voltál, ott vagy és ott is leszel legbelül mindig...
Persze, tudtam, hogy soha nem akartál megbántani, hogy nem akartál fájdalmat okozni.. mégis általában akaratod ellenére sikerült.. és ez sosem a te hibád volt, hanem sokkal inkább az enyém...
De én így szerettelek, pont ahogy voltál..
Kiszámíthatatlanul tökéletesen.

Csak éltünk.. hol egymással, hol egymás nélkül.. és valahogy ha egymás felé fújt a szél, összetalálkoztunk.. mert kellett... Emlékszem azt mondtad ilyenkor: "Mindig akkor találkozunk ha találkozunk kell. Mindig oka van."
Hát igen, mintha tudtuk volna mikor van szükségünk egymásra.
Nem számított mikor mennyi idő telt el, ha bennünk semmi nem változott..Mindig ott folytattunk mindent, ahol abbahagytuk.
Van egy őrült közös múltunk, amire sokan csak csóválnák a fejüket, de mégis a miénk..A kettőnké. És egyetlen percét sem bánom.


és Csak hogy tudd.. Hiányzol.. minden nap..
Ott vagy a szívemben, a gondolataimban, minden könnycseppben, nevetésben..
Mostmár a részem vagy.. ♥

 Higgy mindent, csak azt ne, hogy feledlek. 

Feledj mindent, csak azt ne, hogy szeretlek.♥

T♥
*H