Egy újabb évnyi tapasztalat az élet játékában..

Megint el telt egy év.. ijesztően gyorsan száguld az idő..

Nos, hogy mi történt az elmúlt 365 napban?! Volt itt minden..

Voltam boldog, boldogtalan, nagyon szomorú és vidám is..

Szerettem tiszta szívből, majd csalódtam hatalmasat..

Volt hogy féltem, és volt hogy én féltettem..

Idén is sokszor reménykedtem ok nélkül, néha pedig nem érdekelt semmi..

Voltam megalázva, és hátba szúrtak olyanok, akiktől sosem vártam volna..

Volt hogy változni akartam, mégsem sikerült.. időközben mégis más lettem..

Egy újabb évnyi tapasztalat az élet játékában..

Küzdöttem olyanért, aki egyáltalán nem akarta, és sajnos bántottam meg olyanokat, akik nem érdemelték..
Voltam bátor és vakmerő, hittem, hogy sok mindent kibírok, és így is lett..

Kötöttem új barátságokat, megszakítottam régieket, és voltak, amelyeket még szorosabbra fűztem..

Csináltam őrültségeket, majd szárnyalni tudtam volna a boldogságtól..

Voltam elveszett, magányos, és rengeteget sírtam.. hol a boldogságtól, hol a szomorúságtól..

Zokogtam, és éreztem úgy, hogy a szívem darabokra törik..

Viszont nevettem, is rengeteget.. voltam vidám és őrült.. 
Voltam év közben a családommal, a barátaimmal, a szerelmemmel, és idegenekkel is..

Örültem a legkisebb dolgoknak is, hiszen tudtam, hogy pár év múlva ezeknek az emlékétől is mosolyra húzódik majd a szám..

Vártam idén is ugyanarra, akire már évek óta, az ígéretét szem előtt tartva.. és úgy érzem még várni is fogok..

Voltam büszke, és csodáltam az emberek erejét és hinni akarását...

Sokszor csalódtam, és estem pofára, hol saját hibámból, hol másokéból..

Kerestem a miértekre a válaszokat, de természetesen hiába..bár tudtam hogy felesleges..

De összességében ugyan az maradtam.. csak talán kicsit komolyabb és megfontoltabb mint eddig,..

És ha csak egy szóval jellemeznem kéne hogy milyen is vagyok most..:

Boldog.

Úgyhogy kedves 2014, gyere csak.. várlak bizakodva..

Csak arra kérlek, hogy az új évben a rossz pillanatokban teljen az idő szél sebesen, a jókban pedig amilyen lassan csak lehet hogy ki élvezhessem..

Köszi, puszi :))

Kedves olvasóim, ti pedig remélem jövőre is velem lesztek.. :)
Mindenkinek Sikerekben és Boldogságban gazdag Új évet Kívánok!! ♥ :))

 *H

A múlt, te és én♥

"Tudod sokat gondolok rád, mikor vele vagyok.. Folyton eszembe jutsz valamiről.." 

  -mondta nekem csendesen, mintha bárki meghallhatná, mintha tilos lenne ilyet kimondania..
és én közben csak néztem.. néztem ahogy kiejti a szavakat, ahogy közben rám néz, amiből tudtam mekkora súlya van a szavainak..a kezét, ahogy beletúrt a hajába..és láttam, hogy mennyire nincs minden rendben..

Kedvem lett volna hozzábújni, csak hogy ne legyen ennyire elveszett.. magamhoz szorítani újra, mint már annyiszor..
Réges rég minden percben szerettem volna én lenni az a lány, aki ezt megteheti.. de mára ő csupán egy srác aki fontos része volt az életemnek, és mindig is az marad még ha nem is ugyanazokkal az érzésekkel..
 
Nagyon is tudatában voltunk annak, hogy mit csinálunk..tudtuk, hogy szükségünk van a másikra, hogy szükségünk van arra az emberre, aki jobban ismer saját magunknál..
Tudtam, hogy megvan az esélye annak hogy újra fájni fog, és hogy be eszi magát a bőröm alá aztán újra elvesztem.. de mit tehettem volna.. szinte könyörgött a szemeivel..
A szemekkel, amiket annyira imádtam..

Magára hagyhattam volna, teljesen egyedül hogy érezze mit éreztem akkor, de képtelen voltam rá..
és pont ebben az egyben különböztünk annyira, hogy nem tudtam volna bántani soha..
Nem hibáztatom azokért amik a múltban történtek.. soha nem is hibáztattam.. őt nem..

Nem akartam bevallani magamnak sem, hogy a puszta jelenlététől erősebb vagyok..
Hogy össze vagyunk kötve tetszik vagy sem, és ez talán mindig is így lesz..
Nem szeretem már.. legalábbis nem azzal a mindent elsöprő szerelemmel.. csupán fontos.. épp annyira fontos, hogy nem akarom látni egyszer sem szenvedni..mert az nekem is fájna ugyan úgy...

Pont úgy szeretem, ahogy a múltunkat.


T♥
*H

A múlthoz láncolva

Furcsa érzés belegondolni, hogy az, aki nemrég még a mindennapjaid fontos része volt, akivel este együtt aludtál el és reggel vele keltél, mára már egy közömbös sziával elsétál melletted..
Hogy mára már csak pár hetente látod, akkor is max véletlenül azt, akivel hónapokkal ezelőtt egy percet sem birtatok ki egymás nélkül..
Hogy annak akivel annyiszor kimondtátok hogy "örökre együtt" , "soha nem hagynálak el" és persze hogy "szeretlek" , mára már semmit sem jelentesz..
A megszámolhatatlan sok elcsattant csók, a forró ölelések, a jóéjt puszik, az ahogy megfogta a kezed, ezeknek mostmár semmilyen jelentőségük nincs az életében..
Hogy az együtt töltött percek, hónapok mára csupán halvány emlékek számára, amire talán emlékezni sem akar..
Hogy minden érzés ennyire kegyetlenül elmúlik..
Hogy már másra néz olyan szerelmesen azokkal a mocsok barna szemeivel, amivel nemrég még téged bűvölt el..
Hogy az a két kéz, ami nem is olyan rég még téged ölelt, mára már mást ölel és más érezheti biztonságos védelmét..
Nehéz elhinni, hogy ami akkor még a minden volt számotokra, mára már egyszerűen a nagy semmi..
Annyira hihetetlen hogy eljutottatok oda, hogy mikor rád néz, nem látsz a szemében semmit, amiről egy kicsit is hihetnéd, hogy valahol mélyen ő is emlékszik mindenre és fontos vagy még neki..
Hihettétek akkor, hogy ez igenis örökké fog tartani, mert túl jó hogy vége legyen, de a szomorú valóság az, hogy semmi sem tart örökké és ennek talán igy kellett lennie hogy megtanuld, milyen szeretni valakit..
Hiányzunk.
Hiányzol.

T♥
*H

Elindulás..

Teli vagyunk daccal. Daccal, elkeseredettséggel és dühösséggel.
Az emberek iránt, magunk iránt és az élet miatt..
Hogy egyáltalán miért itt tartunk, miért alakultak a dolgok így, és mért szúrják az emberek hátba egymást ahelyett hogy segítenének..Harcolhatnánk az egész ellen, de nem tesszük. Csak sodródunk, mintha így jó lenne nekünk..
Közben csak félünk. Félünk a kudarctól, a veszteségektől és attól, ha döntünk és elindulunk a másik úton, senki nem áll majd mellettünk.
Pedig nem lenne nehéz megfogni egymás kezét és elindulni.
Mint mindenki, mi sem tudhatjuk mire vagyunk képesek, amíg meg nem próbáljuk és ki nem derítjük..
Vannak akik soha nem tudják meg, és aztán már csak bánják..
de ha tényleg bele adunk mindent, akkor határ a csillagos ég..
Csak merni kell elindulni. Csak az elindulás a nehéz.
Elindulni a választott úton és nem hátra nézni.. mert ha visszanézünk oda, ott csak a hitetleneket látjuk majd.. a gyengéket.. akik nem bíznak magukban.. akik mindig egy helyben maradnak, ahelyett hogy el kezdenének végre élni..
Lehetünk mi a példák.. akikre azt mondják, "hű nekik is sikerült.."
Mert sajnos a legtöbben csak abban bíznak amit látnak, ahelyett hogy saját magukban bíznának..
Hiszen fejben dől el minden..
Rajtunk múlnak a dolgok. A kérdés, hogy hiszünk-e magunkban..?!
*H