Én meg csak győzködtem mindenfélével..hogy igenis küzdök és harcolok érte fogalma sincs mennyit.. na meg hogy ha valamiért küzdeni kell ott már régen baj van. Simán beszéltem össze vissza.. és hogy amúgy is miért nem ő küzd értem..?!
Közben csak féltem..Féltem elmondani az igazat.. Hogy rettegek attól, ha oda kerülne a sor, nem engem választana..hogy nem vagyok annyira fontos mint szeretném, és a legjobban attól hogy elvesztem..
Féltem hogy nem lenne értelme a harcnak, mert ha döntenie kéne, kiderülne hogy nem én vagyok az akit valójában akar..Féltem hogy újra darabokra szakítja a szívem..
Sokkal rosszabb lett volna úgy elveszteni hogy beleadtam mindent és harcoltam érte, mint úgy hogy nem tettem semmit..mert olyan csatát nem vesztetsz el, amibe bele sem kezdesz.. Így az önbecsülésem és a büszkeségem majdhogynem ép maradt..
Féltem attól, hogy ha nem engedem szabadon, és próbálom magam mellett tartani, majd menekülni kezd..Féltem, hogy akkor nem különböznénk másoktól.. Féltem hogy megváltozik.. és igen, néha imádtam volna, ha csak az enyém lett volna mindenestől és a kapcsolatunk átlagos lett volna mint a többi, de egyben rettegtem is tőle..
Nem akartam, mert mi mindig is olyanok voltunk amilyenek..Különlegesek egymásnak.Minden úgy volt jó ahogy volt.. Egy biztos pont lehettem az életében, és így mindig visszatalált hozzám..
Szóval igen, féltem harcolni, féltem hogy nem érnék el vele semmit..féltem hogy nem lenne értelme..Aztán lehet butaság volt az egész, hisz talán nem véletlen játszottunk olyan fontos szerepet egymás életében..
Végül rájöttem, hogy valahol igenis harcoltam és küzdöttem keményen.. Néha magammal, néha másokkal.. Kitartottam, eltűrtem, vártam.. és ezek után mikor megérkezett, mindig rájöttem hogy totálisan megéri az egész.. mert a puszta jelenlétével képes volt bármikor boldoggá tenni.. és ez nekem pont elég volt..
T♥
Tündérke♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése