Nem tudom, hogy őlem félsz, vagy saját magadtól.. Mégis melyikőnk érzéseiben nem lehetsz biztos..
Egy karnyújtásnyira vagy, mégsem ölelsz meg. A másodpercek fájdalmasan lassan kúsznak, egyik a másik után. A szemeid pontosan tükrözik a gondolataid, amit néha jó dolognak tartottam, de most inkább kétségekkel áraszt el. Tizedmásodpercenként váltakozik benne a rémület, remény, gyűlölet, fájdalom, bizonytalanság és szeretet.. mikor épp mi..
Nem bírsz velem maradni és mégis képtelen vagy elhagyni. Odalépsz hozzám, és a szád alig érezhetően simul az arcomhoz, majd azt mondod: sajnálom.. érintésedre villámcsapás szerűen hasít belém a felismerés, hogy csak úgy el fogsz sétálni.. Szinte elmenekülsz.. Válasz nélkül. Döntés nélkül. A dolgok felelőssége nélkül. Most már távolodsz tőlem, és én könnyes szemmel üvöltöm utánad a forró nyári éjszakába a szavakat:
-Jó, hát menj! -Tűnj csak el!
Miközben csak arra vágyom hogy maradj velem..♥
*H
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése