Furcsa érzés belegondolni, hogy az, aki nemrég még a mindennapjaid fontos része volt, akivel este együtt aludtál el és reggel vele keltél, mára már egy közömbös sziával elsétál melletted..
Hogy mára már csak pár hetente látod, akkor is max véletlenül azt, akivel hónapokkal ezelőtt egy percet sem birtatok ki egymás nélkül..
Hogy annak akivel annyiszor kimondtátok hogy "örökre együtt" , "soha nem hagynálak el" és persze hogy "szeretlek" , mára már semmit sem jelentesz..
A megszámolhatatlan sok elcsattant csók, a forró ölelések, a jóéjt puszik, az ahogy megfogta a kezed, ezeknek mostmár semmilyen jelentőségük nincs az életében..
Hogy az együtt töltött percek, hónapok mára csupán halvány emlékek számára, amire talán emlékezni sem akar..
Hogy minden érzés ennyire kegyetlenül elmúlik..
Hogy már másra néz olyan szerelmesen azokkal a mocsok barna szemeivel, amivel nemrég még téged bűvölt el..
Hogy az a két kéz, ami nem is olyan rég még téged ölelt, mára már mást ölel és más érezheti biztonságos védelmét..
Nehéz elhinni, hogy ami akkor még a minden volt számotokra, mára már egyszerűen a nagy semmi..
Annyira hihetetlen hogy eljutottatok oda, hogy mikor rád néz, nem látsz a szemében semmit, amiről egy kicsit is hihetnéd, hogy valahol mélyen ő is emlékszik mindenre és fontos vagy még neki..
Hihettétek akkor, hogy ez igenis örökké fog tartani, mert túl jó hogy vége legyen, de a szomorú valóság az, hogy semmi sem tart örökké és ennek talán igy kellett lennie hogy megtanuld, milyen szeretni valakit..
Hiányzunk.
Hiányzol.
T♥
*H
Az emlékek örökké velünk élnek, végig kísérnek, az egész emberi lényünk részeként örök valóságot képeznek. Aki tisztán és őszintén képes volt szeretni, az nem képes soha közömbössé válni, mert az elválás folyamán is ugyan annak az embernek szeretne megmaradni, akit egykoron megismerhettek.
VálaszTörlés